Könyvmoly

Robert Merle: Állati elmék

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Wed, 13 May 2009 11:41:00 +0000

A kedvenceim listáját átnézve hihetetlenül hangzik, hogy még sohasem írtam az Állati elmékről (Illusztráció: Kass János rajza).

Henry Sevilla professzornak sikerül két delfint megtanítania angolul kommunikálni. A kutatásait azonban a nemzetbiztonság finanszírozza, így egy napon arra ébred, hogy delfinjei eltűntek és hogy háborús célra próbálják használni őket. Az emberiség sorsa két delfin, Fa és Bi, valamint két kiábrándult kutató, Sevilla és Arlette kezében nyugszik... Mindez hihetetlenül izgalmas, pörgős iramban. Az ember bizony igen kártékony állat...

Kedvcsinálónak íme egy idézet Fa és Bi első interjújából:

U: Most, hogy beszélni tud, delfinnek vagy embernek tartja magát?
FA: Delfin vagyok.
U: Azt mondják, a delfinek nagyon barátságosak az emberhez: igaz ez, Fa? Maga szereti az embereket?
FA: Igen, nagyon. (Nyomatékosan megismétli:) Nagyon.
U: Miért?
FA: Mert jók, mert simák, mert kezük van, és mindenféléket tudnak készíteni.
U: Szeretné, ha magának is volna keze?
FA: Nagyon szeretném.
U: Mit csinálna vele?
FA: Simogatnám az embereket. (Nevetés.)

Stephen Clarke és a Franc sorozat

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Tue, 12 May 2009 15:44:00 +0000

Hangosan nevettem, mialatt az Egy év a Francban c. könyvet olvastam. Paul West, aki olyan nagyon angol, a nagyon francia Franciaországba érkezik teaházat felállítani. Nomeg azért is, hogy mindenből viccet csináljon, ideértve önmagát, és hogy lassacskán beleszeressen az olyan jól kinevetett Franciaországba. A Wikipedián van egy pár idézet, sajna csak angolul.

Annak bizonyítékaképpen, hogy mindenből viccet csinál, a Franc-széria (egyelőre) utolsó kötetében egy katasztrofális amerikai utat ír le... Egyelőre csak angolul lehet olvasni Merde Happens címmel.

100x olvasott könyvek

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Tue, 05 May 2009 14:07:00 +0000

A KönyvesBlog bejegyzését látván én is elelmélkedtem azon, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket rongyosra olvastam és még mindig bármikor szívesen előveszek... A max 10 (+2) meg azt jelenti, hogy a lista persze nem teljes, a sorrendiség sem fontos:

Fehér Klára: Oxygénia

Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál (és még sokan mások...)

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Jókai Mór: Az arany ember

Douglas Adams: Galaxis utikönyv stopposoknak 1

Paulo Coelho: A Zahir (és egyebek)

Robert Merle: Állati elmék

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Felix Salten: Bambi és Bambi gyermekei

Szabó Magda: Freskó

Jack London: Fehér Agyar

Isaac Asimov: Én, Robot

Paulo Coelho: A Zahir

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Mon, 06 Apr 2009 09:43:00 +0000

Szerintem ez egy fontos könyv. A feleségét látszólag elvesztett író önkereső útján keresztül Coelho arra buzdít, hogy az életet úgy éljük, mintha minden nap egyben az első és az utolsó lenne. Ehhez meg az embernek rendszeresen meg kell szabadulnia a saját korlátaitól, azoktól a tapasztalatoktól, amelyek lehetlenné teszik, hogy továbblépjen álmai megvalósítása felé. Arra tanít, hogy a szeretet és a szerelem hatalmas, nem lehet korlátozni.

A Zahir: a két tűzoltó

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Fri, 03 Apr 2009 08:59:00 +0000

- Marie, tegyük fel, hogy két tűzoltó bemegy az erdőbe, hogy eloltsanak egy kisebb tüzet. Amikor végeztek, odamennek egy kis patakhoz. Egyiküknek csupa korom az arca, a másik viszont makulátlanul tiszta. Kérdezem tőled: melyikük fogja megmosni az arcát?
- Ez egy hülye kérdés: nyilván az, amelyiknek csupa korom az arca.
- Tévedsz: a kormos arcú ránéz a társára, és azt gondolja, hogy ő is olyan, mint a másik. És fordítva: az, akinek tiszta az arca, látja, hogy a társa csupa korom, és azt mondja magában: biztosan én is ilyen piszkos vagyok, meg kell mosakodnom.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt akarom mondani, hogy a kórházban megértettem, hogy mindig önmagamat kerestem a nőkben, akiket szerettem. Ránéztem tiszta, szép arcukra, és magamat láttam tükröződni bennük. De ők is rám néztek, és látták, hogy kormos az arcom, és bármilyen okosak és magabiztosak voltak, ők is magukat látták tükröződni bennem, és rosszabbnak hitték magukat, mint amilyenek. Ne hagyd, kérlek, hogy veled is ezt történjen.

George Sand: Consuelo

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Fri, 27 Mar 2009 11:18:00 +0000

Consuelo, egy különleges tehetséggel és szívbéli nemességgel megáldott énekesnő egy egész életnyi kalandot él át fiatalkorában: művészi fejlődése, szerelme egy rejtélyes gróf iránt, találkozásai híres emberekkel (mint például a Trenck testvérek, Joseph Haydn és énekmestere, Porpora), a veszélyek, amelyek vándorlásai közben lesnek rá bő anyagot szolgáltatnak a sok-sok oldalnak.
Nem mondom, azért megütköztem rajta, hogy minden szereplő ugyanazt az elegáns, udvarias és kifinomult nyelvezetet használja...
Ha épp szélsőséges, eksztatikus romantikára van kedve az embernek, tökéletes.

Giorgio Faletti: Én gyilkolok

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Fri, 27 Mar 2009 11:09:00 +0000

Nem egy szimpla krimiről van szó: alapvetően Faletti költő, aki még a történet klisé-elemeit is eredetivé és széppé varázsolja. Nem mintha lenne lehetőség unatkozni: gyors sodrású a történet, a gyilkos kilétét nehéz előrelátni. Az egyik érdekessége a könyvnek, hogy a szokástól eltérően az áldozatok nagyrészét mélyebben megismerheti az olvasó, szimpátiát vagy antipátiát érez irántuk, így a sorsuk is jobban érdekli. Én ajánlom...

Boris Vian: Tajtékos napok

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Fri, 27 Mar 2009 10:00:00 +0000

Különös, szomorú szerelmi történet egy fenekestül felfordult világban. A szerelem születése fénnyel, színekkel és gondtalansággal teli - a tragikus vég sötét és egy sorvadó világban játszódik.
Boris Vian stílusa érdekes és egyedi, egy idei az ember szájában marad az íze. Elég meglepő ahhoz, hogy az ember egy ideig ne bírja eldönteni, hogy tetszik-e avagy sem...

Ken Follett: A katedrális

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Fri, 27 Mar 2009 09:40:00 +0000

Egy széles völgyben, egy meredek domboldal lábánál, egy tiszta, gyöngyöző forrás mellett Tom házat épített.

De Tom igazi hő vágya katedrálist építeni...
Nem állítom, hogy elegáns nyelvezetű, magas szintű irodalmi műről van szó - ez egy izgalmas történet, amely csak ritkán késztet olvasási szünetet tartani. A könyv központjában a Katedrális áll: az épület szépsége, vallási és világi hatalma, bűvereje és az ember küszködése. Ravaszkodás, hit, erőszak, szerelem, szenvedély, gyűlölet és bosszú kötődnek köveihez.

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyedsége

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Thu, 06 Dec 2007 20:41:00 +0000

Most mégsem az első mondatot idézem, hanem egyet valahol a vége felé:

A Teremtés könyvének a legeleje szerint Isten azért teremtette az embert, hogy uralkodjék a halak, szárnyasok és valamennyi teremtmény fölött. Természetesen a Teremtés könyvét emberek írták, nem pedig lovak.

Figyelmeztettek: szép, de depressziós hangulatot áraszt. Tény, hogy lehetetlent hajhászva, egymást meg nem értve élik az elviselhetetlenül könnyed vagy nehéz életet a szereplők, merthogy valahogy minden "muss sein", mégis... Mégis a vég felé vezető út vége előtt a szomorúság helyét átveszi a boldogság, a múlt örökségeitől megfosztott, tiszta szeretet.

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Tue, 04 Dec 2007 21:43:00 +0000

Véghetetlen különbség van Robespierre és Robespierre között, ha csak egyszer fordul elő a történelemben, vagy ha örökké visszatér francia fejeket lenyisszantani.
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Szabó Magda: Pilátus

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Wed, 28 Nov 2007 22:01:00 +0000

Úgy határoztam, ezután egy-egy regény első mondatával kezdem a bemutatást. Biztos sokszor fura, vagy akár semmitmondó lesz az első mondat, de valahogy mégis belepottyant a regény világába:

"A hír reggel jött, kenyérpirítás közben találta."

Szabó Magdáról úgy általában is írhatnám, hogy egyik kedves íróm és hogy mennyire sajnálom, hogy az utolsó könyve már sohasem kerül papírra. De inkább írok külön a könyvekről, amelyeket tőle olvastam, kezdvén a sort a kedvencemen, a Pilátuson.
A váz: sikeres, elvált orvosnő idős édesanyját magához veszi városi lakásába, az öregasszony nem találja a helyét az új életben, elveszti önmagát. Míg látjuk, hogy a lány "mindent megtesz" öreg édesanyjáért, egyre jobban megértjük, hogy a mindent megteszből az odafigyelés, igazi gondoskodás hiányzik. Amire talán Iza nem is képes... Őszinte prózájának sodrásával emberek lelkeit vetkőzteti le előttünk Szabó Magda, erőteljesen, tisztán, meghatóan és hát igen, tanítóan is.

Philippa Gregory: A másik Boleyn-lány

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Mon, 26 Nov 2007 18:28:00 +0000

Alig tudtam letenni. Történelmi szenzációként az ember emlékszik rá, hogy mi is Anne Boleyn történetének vége, mégis mohón faltam az oldalakat és nem a szobámban voltam, hanem az udvarban, titkos gondolatokat hallgatva, vagy kint az aranyló tájban, a nyugalom szigetein. Az ember ritkán találkozik könyvben ennyire összetetten megrajzolt szereplőkkel, ennyi lelkekbe látó történelmi fantáziával.

Robert Harris: Führer-nap

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Mon, 26 Nov 2007 18:25:00 +0000

Bűnügyi regények krémje. Tegyük fel, hogy Hitler győzött. Tegyük fel, hogy egy kételyektől gyötört felügyelő egy meggyilkolt magas pártfunkcionárius ügyében nyomoz. No és vajon mit talál? Szerintem érdemes személyesen utánaolvasni :). S ha ez nem lenne elég, a könyv jól megírt, és történelmileg megalapozott...

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Mon, 26 Nov 2007 18:23:00 +0000

Nekem ez a kedvenc Jane Austen-művem, biztos nem vagyok ezzel egyedül. Itt mutatkozik meg ereje teljében az írónő játékos ironiája, eredeti, életszagú karakterformálása, lényegretörő és mégis gazdag stílusa. Hát még a fordulatos történet varázsa, valamint a félreértések és büszkeség felett győzedelmeskedő szerelem... százszor is el bírom olvasni.

Oriana Fallaci: Ha majd meghal a nap

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Mon, 26 Nov 2007 18:20:00 +0000

Riportregény az űrutazásról, a hatvanas évek hőskorából. Annak ellenére, hogy sok minden, amit akkoriban elterveztek, füstbe ment, sok minden meg már túlhaladott, ami sohasem évül el, az az ember küzdelme, hogy megtalálja a helyét a régi és új értékek között. Fallaci stílusa pedig továbbra is fantasztikus.

Oriana Fallaci: Egy férfi

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:25:00 +0000

Fallaci eredetileg újságíró, stílusa egyedi és szerintem fantasztikusan jó. Az ember maga előtt látja a tényeket, és az írónő érzésein, reakcióin keresztül egyszerűen JELEN VAN. Az Egy férfi Alekosz Panagulisz, a görög szabadságharcos költő egyéni, megalkuvás nélküli elnyomás elleni küzdelméről szól - valamint kettejük szerelmének történetéről. Gondolkodtam, mivel lehetne ez utóbbit jellemezni, de belémakad a szó: megrázó? az, mert őszinte; csodálatos? az, de ugyanakkor rettenetes... el kell olvasni.
Sajnálattal jelentem viszont, hogy magyarul nem jelent meg, de van egy csomó egyéb nyelven, olasztól angolig.

Paulo Coelho: Tizenegy perc

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:23:00 +0000

Szex, szenvedély, szerelem, sok bennük a közös, mégis mekkora különbség. Coelho ezt ismét egyszerűen, kristálytisztán tárja elénk egy brazil lány svájci viszontagságain keresztül. A háttérben pedig ismét Coelho alapgondolata: minden, a megszokott, biztonságos rutinból eltérítő döntés kockázat, de kockázat nélkül nemcsak a rossz nem történik meg, hanem a jó sem. Volt egy-két rész, ami kevésbé tetszett, de attól még ez is egy értékes Coelho darab.

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:20:00 +0000

Ceolho regényei közül ez a kedvencem. Az életet merészelni kell szeretni, merészelni kell önmagunknak lenni, görcs nélkül, és akkor a környezetünkben is minden sokkal könnyebben a helyére kattan. A meglepetés az, hogy talán mások sem várnak el többet tőlünk... A történet ereje az egyszerűségben rejlik, a nemes humorban, valamint a tapasztalatra alapuló optimizmusban. Hetekre, hónapokra elegendő energiát ajándékozott nekem a regény, éreztem benne az erős, győzedelmes életet.

Paulo Coelho: Az alkimista

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:16:00 +0000

A történet lényegét egy féloldalas anekdotában össze lehetne foglalni, de nem is ez a lényeg... az út lényegét kevésbé az események, mintsem a környezet által adott üzenetek adják. Az álmokat követni merészség, ugyanakkor az egyetlen lelki kielégülést hozó út, üzeni Coelho. Üzeni azt is, hogy nyissuk ki a szemünket és nézzünk igazán körül, mert akkor tudunk harmóniában élni a világgal, ha megértjük azt. De kár, hogy egy nagyvárosban a tanulnivalók nagy része elvész, vagy csak egyszerűen másról szól, mint ahogyan az aszfalt elfedi a földet, amin nyugszik.
Eleinte féltem, hogy a könyv túlságosan elvont lesz... ezzel szemben Coelho igazi mesélőnek bizonyult, melegen ajánlom!

Wass Albert: A funtineli boszorkány

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:13:00 +0000

Többször volt lehetőségem megtapasztalni az egyszerű hegyi lét mindennapjait: az erdő szépsége és illatai harmóniává illesztik szinte a mindennapi teendőket, a munka a természethez köt. Ennek az életnek az ízét érzem mindig a számban valahányszor Wass Albert havasban játszódó könyveit olvasom, és talán ő az igazán, aki ezt az életet a maga valójában megismertetheti másokkal is. Ez azonban csak a regény alaphangja, ritmusa. A fölé épülő történet megfoghatatlan természetességgel nézi az életet, a benne rejlő jót és rosszat, finoman beleszőve az ugyancsak hihetővé váló helyi boszorkány-hiedelmet. A nemzeti sokszínűségben élő vidékek számára fontos üzenete, hogy természetükből fakadóan az emberek elsősorban emberként viszonyulnak egymáshoz, jól-rosszul, ahogy erre képesek. Magam is tapasztaltam, hogy ez így van: a még sértetlen havasokban a mindennapi élet közössége kovácsolja az emberi viszonyokat, a mesterséges ideológiák nem.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:11:00 +0000

Ezt a könyvet már összeszámlálhatatlanul sokszor elolvastam. Az ember jobbra vágyakozásában keresi a megváltó megoldásokat, de ezek sosem egyszerűek. Vegyünk például egy tudóst, aki feltalál egy lehetséges módszert az emberi intelligencia növelésére. A történet a "kísérleti egér" szemszögéből kíséri az eseményeket, a könyv él, magával ragad. Üzenet és kérdés itt is sok van: a tudomány felelőssége, magunk megtalálásának szükségessége, a tolerancia és megértés parancsa és még rengeteg más. Melegen ajánlom.

Stanislaw Lem: A futurológiai kongresszus

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 15:09:00 +0000

Az utóbbi időben egyre gyakrabban feszegetjük a valóság kérdését: mi a valóság, honnan tudhatjuk, hogy abban élünk egyáltalán? Mennyire korlátozott a megismerési képességünk? Népszerű lecsapódása mindennek a Mátrix c. film, amely azonban távolról sem annyira eredeti, mint ahogy első pillantásra látszik. Itt van például a zseniális Futurológiai kongresszus, annyi különbséggel, hogy az áhított kényelmes valóságot gyógyszerszedéssel állítják elő. Mesterien megírt, elgondolkodtató történet.

Márai Sándor: Az igazi

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 14:52:00 +0000

Az igazi, Judit és az Utóhang egy pár ember sorsát követi nyomon a "békeidőktől" a második világháború utánig, mesteri, vallomásszerű stílusban. Rengeteg mindenről szól ez a regény: (kór)kép a budapesti gazdag polgárok életéről, elmélkedés a szerelemről, férfiak-nők közötti felfogási különbségekről, az érzelmek őszinte vázáról, valóságáról.
Sok mindent szeretek ebben a regényben... például azt, ahogy az események mesélője szerint változik a vallomás hangulata: kávéházi trécslésé az első, ágybani meghitt mesélés a Juditban, amerikás proli szlenges az Utóhangban. Arról nem is beszélve, hogy meg-megálltam az olvasásban, és éreztem, ahogy a regény befurakodik a magam életén való elmélkedéseimbe, valós kérdéseket tesz fel, válaszok kutatására kényszerít.

Coetzee: Foe

noreply@blogger.com (Tobzoska) — Sun, 25 Nov 2007 14:49:00 +0000

Az író ugyebár a 2003. évi irodalmi Nobel díj nyertese. Bár mindig is elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy a világon születő tengernyi jó írásból hogyan lehet kiválasztani egyetlenegyet, örömmel konstatálom, hogy Coetzee tetszik. Elmagyarázni az írást nehezebb: maga a "cselekmény" a Robinson Crusoe újraírása, méghozzá a potenciális igazságé az író (Defoe - Foe) szenzációhajhász történetével szemben. Milyen az a történet, amely fontos, de nehéz megírni, mert nem történik benne semmi? Az élet vs. fikció kérdésére adott válaszkísérletet ld. a könyvben.